Jóga, kulcs a szabadsághoz

jogaszabadsag

Jóga szabadság

Minden fontosabb szöveg amely a jógával foglalkozik, nagy hangsúlyt helyez az állandó gyakorlásra, azaz a szádhanára, vagy abhjászára. A szádhana nem egyszerűen jóga szövegek elméleti tanulmányozását jelenti, hanem szellemi erőfeszítést igényel. Az olajos magvakat össze kell préselni ahhoz, hogy belőlük olajat nyerjünk. A fát hevíteni kell ahhoz, hogy meggyulladjon, és megmutassa a benne rejlő tüzet. Ugyanígy a szádhakának is állandó gyakorlással kell lángra lobbantania a benne rejlő isteni tüzet.

Az ember testének, érzékeinek, tudatának, értelmének és belső lényegének összehangolt és összpontosított erőfeszítésével érheti csak el a belső béke jutalmát, s teljesítheti be lelke sóvárgását az Alkotójával való találkozásra. Az ember életének legfőbb kalandja az a belső utazás, amely visszavezeti őt saját Teremtőjéhez. E cél eléréséhez testének, érzékeinek, tudatának, értelmének és belső lényegének hibátlan és összehangolt működésére van szükség. Ha erőfeszítéseit nem hangolja össze, vállalkozása kudarcot fog vallani. A Kathó-panisad első részének harmadik vallijában (fejezetében) Jama (a halálisten) a hintóban ülő személy hasonlatával magyarázza el a kereső Nacsikétának e jóga elveit.

„Ismerd meg az átmant (a valódi önmagadat), mint az Urat a hintóban, melynek az értelem gyeplője, az eszmélet kocsihajtója csupán. Az érzékek a lovakhoz hasonlíthatók, melyeknek az érzéki vágyak tárgyai a legelőjük. Az érzékekkel és az elmével egyesült valódi önmagunkat a bölcsek Élvezőnek (bhóktri) nevezik. Aki ennek megkülönböztetésére képtelen, az sohasem tudja megzabolázni tudatát, s úgy küszködik érzékeivel, mint a kocsis a rossz lovakkal. Aki azonban érti a különbséget, az mindig kordában tartja tudatát, s érzékei úgy viselkednek, mint a fegyelmezett, jó lovak. Aki a megkülönböztetésre képtelen, az figyelmetlenné válik, s mindig tisztátalan marad; a célt nem éri el, hanem egyik testből a másikba vándorol. A különbséget értő éberen viselkedik, s mindig tiszta marad; célját eléri, és soha többé újra nem születik. A különbségtételre képes kocsihajtó, aki a tudat gyeplőjét szilárdan kézben tartja, el fogja érni úticélját – az örök Szellem legmagasabb lakóhelyét.”

„Az érzékek erősebbek, mint a vágy tárgyai. Az elme fölötte áll az érzékeknek, s az elménél nagyobb hatalmú az értelem. Ő, a mindenben benne rejlő Szellem pedig még az értelmet is fölülmúlja. E valódi Önmagad segítségével fejleszd ki az önfegyelmedet, és semmisítsed meg a vágyak alakjában fellépő, csapdába ejtő ellenséget” (Bhagavadgitá, III. fejezet, 42-3. vers).

Ennek megvalósítása nemcsak állandó gyakorlást, hanem lemondást is követel. A lemondást illetően felvetődik a kérdés, hogy pontosan miről is kell lemondanunk. A jógi nem a világról mond le, hiszen ez a Teremtővel való szakítást jelentené. A jógi csak arról mond le, ami eltávolítja őt Urától. Lemond saját vágyairól, tudván, hogy minden helyes cselekvés és inspiráció az Úrtól származik. Szakít mindazokkal, akik szembehelyezkednek az Úr művével, akik démoni eszméket terjesztenek, vagy akik csak beszélnek az erkölcsi értékekről, de nem gyakorolják azokat.

A jógi azonban nem mond le a cselekvésről. Csupán az őt magát cselekedeteihez láncoló kötelékeket vágja el azáltal, hogy tetteinek gyümölcsét vagy az Úrnak, vagy az emberiségnek ajánlja fel. Úgy véli, hogy az ő kiváltsága kötelességeinek teljesítése, a tettek gyümölcsére azonban nem támaszthat igényt.

Míg mások alszanak, amikor a kötelesség szólítaná őket – csak igényeik benyújtásakor térnek magukhoz – a jógi éber tudatában van kötelességeinek, s akkor alszik, amikor saját jogairól van szó. Erre utal a mondás, mely szerint ott, ahol a legtöbb lény számára éjszaka van, a fegyelmezett és higgadt ember világosságra ébred.

B.K.S. Iyengar – Jóga új megvilágításban